„Jézus Krisztus a mi reménységünk” címmel Ferenc pápa új katekézis-sorozatot kezdett

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Az első rész Jézus gyermekkorával foglalkozik

Ma megkezdjük a katekézis-sorozatot, amelyet az egész jubileumi év során tartunk. Ennek a katekézis-sorozatnak a témája: „Jézus Krisztus, a mi reménységünk”, ugyanis ő maga a  zarándoklatunk célpontja, hiszen ő maga az „út”, amit követünk. Az első rész Jézus gyermekkorával foglalkozik, amelyet Máté és Lukács evangélisták mesélnek el nekünk (vö Mt 1–2 és Lk 1–2). Jézus gyermekségtörténetének evangéliumai beszámolnak Jézus szűzi fogantatásáról és a Mária méhéből való születéséről; felidézik a benne beteljesülő messiási próféciákat, és szólnak József törvény szerinti apaságáról, aki Isten Fiát a dávidi nemzetség „törzsébe” oltja. Jézust úgy mutatják be nekünk, mint újszülöttet, mint gyermeket, és mint serdülő fiút, aki engedelmeskedik szüleinek, de aki egyúttal tudatában van saját létének, mely teljes mértékben az Atyának és az ő Országának szentelt élet. A két evangélista elbeszélése közt az a különbség, hogy amíg Lukács Mária szemével meséli el az eseményeket, addig Máté József által tekinti azokat, hangsúlyozva az ő rendhagyó apaságát.

A nemzetségtábla bemutatja a történelem és az emberi élet igazságait

Máté apostol az evangéliumát és egyúttal az egész újszövetségi kánont „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblájával” (Mt 1,1) kezdi. Nevek felsorolását halljuk, mely megszokott dolog a zsidó Szentírásban, hogy bemutassák a történelem és az emberi élet igazságát. Az Úr nemzetségtáblája valódi történelem, ahol van néhány úgymond problémás név, ami kiemeli Dávid király bűnét (vö Mt 1,6). Mindez azonban véget ér és kivirágzik Máriában és Krisztusban (vö Mt 1,16). Megjelenik aztán az emberi élet igazsága, amely egyik nemzedékről a másik nemzedékre három dolgot hagyományoz át: egy nevet, amely egyedi identitást és küldetést foglal magában; aztán a családhoz és a néphez tartozást jelöli meg; míg végül az Izrael Istenében való hithez ragaszkodást rögzíti. A nemzetségtábla, a genealógia egy irodalmi műfaj, vagyis egy olyan forma, mely nagyon is alkalmas egy igazán fontos üzenet közvetítésére: senki sem ad önmagának életet saját magától, hanem azt úgy kapja ajándékba másoktól, ami ebben az esetben a választott nép, aki megörökli az örökség letéteményét – fejtette ki a pápa.

A bűnös asszonyok szerepe

Ellentétben azonban az Ószövetség nemzetségtábláival, ahol csak férfinevek szerepelnek, mivel Izraelben az apa ad nevet a fiának, Máté listáján Jézus ősei között nők is szerepelnek, és összesen öten vannak. Először is Támár, Júdának a menye, aki miután megözvegyült, prostituáltnak álcázza magát, csakhogy férjének leszármazottai legyenek (vö Gen 38). Aztán Rácháb, a jerikói prostituált, aki megengedi a zsidó felderítőknek, hogy belépjenek az Ígéret földjére és hogy meghódítsák azt (vö Józs 2). Ruth következik, a moábita asszony, aki a róla nevezett könyvben hűséges marad anyósához, gondoskodik róla, és Dávid király dédnagyanyja lesz. Aztán Betsabé az az asszony, akivel Dávid házasságtörést követ el, miután férjét megölette és aki által Salamont nemzi (vö 2Sám 11). A sor vég áll a názáreti Mária, a Dávid házából való Józsefnek jegyese, aki megszülte a Messiást, Jézust.

Mária egy új kezdetet jelez, vagyis Ő maga az új kezdet

Az első négy asszonyt nem az a tény kapcsolja össze, hogy bűnösök, miként azt néha mondják, hanem az, hogy ők idegenek és mint jövevények nem tartoznak Izrael népéhez. XVI. Benedek pápa „Jézus gyermekségtörténete” című könyvében írja: „Máté azért tesz említést róluk, hogy ezáltal jelezze, Isten rajtuk keresztül lép be a pogányok világába..., és Jézus nemzetségtábláján keresztül válik láthatóvá az ő küldetése a zsidók és a pogányok felé”.

Míg a négy előző asszonyt a tőlük született férfi mellett említik, vagy aki őt nemzette, addig Máriát különleges módon kiemelik: Ő egy új kezdetet jelez, vagyis ő maga az új kezdet, mert a történetben többé már egy emberi teremtmény lesz a nemzedékek főszereplője, hanem maga Isten. Ez jól látható a tőle „született” ige révén: „Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte” (Mt 1,16). Jézus Dávid fia, akit József oltott be ebbe a dinasztiába, és akit Izrael Messiásának rendeltek, de aki Ábrahám és az idegen nők fia is, ezért a „pogányok megvilágosítására” is szántak (vö Lk 2,32) .

Isten Fia – akit az Atyának szenteltek azzal a küldetéssel, hogy mutassa fel az ő arcát (vö Jn 1,18; Jn 14,9) – úgy lép be a világba, mint ahogy az ember minden gyermeke, olyannyira, hogy Názáretben „József fiának” fogják nevezni. (Jn 6,42) vagy „az ács fiának” (Mt 13,55). Ő valóságos Isten és valóságos ember.

Testvéreim, ébresszük fel magunkban eleink hálás emlékeit. És mindenekelőtt adjunk hálát Istennek, aki az Anyaszentegyház által örök életre, Jézus életére teremtett bennünket, aki a mi reménységünk – zárta a „Jézus Krisztus a mi reménységünk” címmel kezdett új sorozatát Ferenc pápa.

A szatmárnémeti Johann Ettinger német nyelvű iskola kórusa énekelt a Szentatyának

A katekézist követően Ferenc pápa üdvözölte a különféle zarándokcsoportokat, majd így szólt: „Végül a fiatalok, a betegek, az idősek és az ifjú házasok felé fordulok. Közeleg a Karácsony, és szívesen gondolok arra, hogy otthonotokban is van betlehemi jászol. A lelkiségünknek és a kultúránknak ez a fontos eleme kifejező módon jelzi, hogy emlékezzünk Jézusra, aki azért jött el, hogy köztünk lakjon”. A Szentatya arra kérte a zarándokokat, hogy „imádkozzanak a békéért és ne feledkezzenek meg a háborúk miatt szenvedő emberekről, akik Palesztina, Izrael, Ukrajna és Mianmar térségében élnek. Imádkozzunk a békéért, hogy a háborúk véget érjenek, Kérjük a Béke Fejedelmét, az Urat, hogy adja meg nekünk ezt a kegyelmet: a békét a világban. Ne felejtsük el, a háború mindig vereség.”

Megvalósult az álom: énekeltek a Szentatyának

A kihallgatást követően a szatmárnémeti Johann Ettinger nevű német nyelvű iskola, elméleti líceum diákjai, akik rész vettek a VI. Pál aulában tartott audiencián, a helyükön állva énekkel köszöntötték Ferenc pápát, aki az aula másik végében járt a sorok közt. A rendezők pedig, hallva a szép éneket, megkérték őket, hogy álljanak a lépcsőre és onnét énekeljenek. Így valósult meg az álmuk, amit korábban hiába is kértek hivatalosan, nem kaptak, de mihelyt felálltak a márványlépcsőre, máris felcsendült a szárnyaló karének, Kuki Zsolt karnagy, énektanár, egyúttal a csoport vezetője dirigálásával: Laudate omnes gentes; Jézus életem, erőm, békém; Jesus, meine Hoffnung és végül a Csendes éj dala, aminek első versszakát német, magyar, román, angol és olasz nyelven is elénekelték. Közben odaérkezett a Szentatya és ő is meghallgatta ezt a rögtönzött koncertet. A kihallgatás után Zsolt karnagy így tolmácsolta az eseményt: „Hatalmas örömet jelentett nekünk a Szentatya kedvessége, ahogy felemelt hüvelykujjal „lájkolt” nekünk. Mi pedig erre örömünkben majdnem elsírtuk magunkat.”

A „Csendes éj” dala Szent Péter sírja előtt

Az eseménynek közvetlen előzménye, hogy a 39 diákból és a hat kísérőből álló csoport kedden reggel részt vett a Szent Péter bazilika magyarok Nagyasszonya kápolnájában bemutatott szokásos magyar nyelvű szentmisén, amit felkérésre éppen én mutattam be, így aztán végül német-magyar nyelvű lett a szentmise. Szólnom kell a szatmárnémeti elméleti líceum diákjairól, akik az ötödik osztálytól a tizenegyedik vegyesen voltak jelen, 10-17 éves fiúk és lányok, akik példás fegyelmezettséggel és nagy hittel vettek részt a szentmisén. Még a sekrestyében sikerült rendkívüli engedélyt szerezni, hogy a mise után a frissen restaurált Bernini baldachin és Szent Péter sírja előtt a bazilikában elénekeljék a Stille Nacht éneket németül, magyarul és románul. Közel jöttek a zarándokcsoportok és hálásan fogadták ezt a kis-karácsonyt, melyet a szatmárnémeti diákok ajándékoztak nekik.