Ferenc pápa Úrangyala imádsága Vízkereszt ünnepén
Somogyi Viktória – Vatikán
Távolság és közelség. Ez az ellentétpár volt Ferenc pápa elmélkedésének vezérfonala a Szent Péter téri Úrangyala során, amelyet a 38. alkalommal megszervezett „Viva la Befana” (Éljen a jóságos boszorkány!) történelmi felvonulás színesített. Idén az olaszországi Amelia városának szentelték, amelynek képviselői Vízkereszt ünnepén végigvonultak a Via della Conciliazione széles úton, amely a Szent Péter térre vezet az Angyalvártól. A pápa azoknak a hozzáállását emelte ki elmélkedésében, akik üdvözlik Jézus születését, sietnek, mint a pásztorok, vagy messziről jönnek, mint a bölcsek, illetve akik távol maradnak, annak ellenére, hogy fizikailag közel vannak.
Ezen a napon az Egyház Jézus megjelenését ünnepli, az Evangélium pedig a bölcsekre összpontosít, akik egy hosszú út végén Jeruzsálembe érkeznek, hogy Jézust imádják – kezdte beszédét Ferenc pápa a déli Úrangyala imádság előtt a Szent Péter téren összegyűlt hívekhez.
Ha odafigyelünk, valami furcsát fedezhetünk fel: míg a messziről jött bölcsek Jézust keresik, a közelben lévők egy lépést sem tesznek a betlehemi barlang felé. A csillag vonzása és irányítása által a napkeleti bölcsek hatalmas kiadásokkal néznek szembe, rászánják idejüket és vállalják a sok kockázatot és bizonytalanságot, amelyek akkoriban soha nem hiányoztak. Mégis minden nehézséget leküzdenek, hogy megérkezzenek és meglássák a Messiás Királyt, mert tudják, hogy valami egyedülálló történik az emberiség történetében, és nem akarnak lemaradni a találkozóról. Érezték az inspirációt, és követték azt – mutatott rá a pápa.
Majd így folytatta: ehelyett azok, akik Jeruzsálemben élnek, akiknek a legboldogabbaknak kellene lenniük, és a leginkább késznek arra, hogy odasiessenek, mozdulatlanok maradnak. A papok és a teológusok helyesen értelmezik a Szentírást, és iránymutatást adnak a bölcseknek, hogy hol találják a Messiást, de nem mozdulnak el a „katedrájukról”. Megelégednek azzal, amijük van, és nem kezdenek keresgélni, szerintük nem érdemes elhagyni Jeruzsálemet.
Ez a tény, testvérek, elgondolkodtató – jegyezte meg Ferenc pápa. Bizonyos értelemben provokál bennünket, mert felvet egy kérdést: mi, én, ma melyik kategóriába tartozunk? Inkább hasonlítunk a pásztorokhoz, akik ugyanazon az éjszakán a barlanghoz sietnek, és a napkeleti bölcsekhez, akik magabiztosan indulnak el az emberré lett Isten Fiát keresni; vagy inkább azokhoz hasonlítunk, akik annak ellenére, hogy fizikailag nagyon közel állnak Hozzá, nem nyitják ki szívük és életük ajtaját, bezárkózva maradnak és érzéketlenek Jézus jelenlétére? Tegyük fel magunknak ezt a kérdést. Melyik embercsoportba tartozom? – buzdított a pápa.
Egy történet szerint a negyedik bölcs király későn érkezik Jeruzsálembe, közvetlenül Jézus keresztre feszítésekor. Ez egy gyönyörű történet, nem történelmi, de gyönyörű történet – tette hozzá kötetlen szavakkal a pápa. Ez a bölcs az út során mindig megállt, hogy segítsen minden rászorulónak, odaadva nekik a drága ajándékokat, amelyeket Jézusnak hozott. Végül idősen érkezik meg, és Jézus a keresztről azt mondja neki: „Bizony, mondom neked, mindent, amit a legkisebb testvérekért tettél, értem tetted”. Az Úr mindent tud, amit másokért tettünk – emlékeztetett a pápa.
Beszéde végén így buzdított: kérjük Szűz Máriát, segítsen nekünk, hogy a pásztorokat és a bölcseket követve felismerjük Jézust a közelünkben, az Eucharisztiában, az elhagyottakban, a testvéreinkben.
Köszöntések az Úrangyala imádság után
Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokat. Emlékeztetett, hogy Vízkereszt egyben a Gyermekmisszió Világnapja is, melynek idén a témája: „Menjetek és hívjatok meg mindenkit a lakomára”. Üdvözlöm az egész világ minden misszionárius gyermekét és fiatalját, és bátorítom őket az imádság és a szolidaritás iránti elkötelezettségükre más kontinenseken élő társaik nevében – hangsúlyozta a pápa.
Örömmel küldte szeretetteljes jókívánságait a keleti egyházak közösségeinek, amelyek január 7-én ünneplik a Szent Karácsonyt. Kiváltképpen imáiról biztosította azokat, akik szenvednek a folyamatban lévő konfliktusok miatt. Mindenkinek, Jézus, a Béke Fejedelme, hozzon békét és nyugalmat! – kérte a pápa.
Ezt követően örömmel köszöntötte a „Viva la Befana” történelmi-folklór felvonulás résztvevőit, amelyet idén Amelia településnek és a környező városoknak, emberi és vallási értékeiknek szentelnek. Köszönöm! – mondta a Szentatya. Majd arra buzdított, hogy ne felejtsünk el imádkozni a békéért: a meggyötört Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, az összes háborúban álló országban, Mianmarban.
Ezután köszöntötte Massafra híveit, a „Tra Noi” (Közöttünk) Mozgalom fiataljait, a Carovilliből érkezett szervezet „A történelem és a hagyomány barátai” képviselőit és a Soriano nel Cimino-i kórust. Továbbá üdvözölte a nagy lengyelországi „Háromkirályok Menete” résztvevőit, akik ezzel a kezdeményezéssel tanúbizonyságot tesznek a hitről Varsó és számos lengyel város templomaiban és utcáin, de külföldön is, még itt Rómában is! Üdvözlet minden lengyelnek – hangsúlyozta a pápa. Végül boldog Vízkereszt ünnepet kívánt mindenkinek. Továbbra is imádkozzatok értem. Jó ebédet és viszontlátásra! – zárta Ferenc pápa a január 6-i Úrangyala imádság után köszöntéseket.