Dekrétumok egy kanadai nővér szenttéavatásáról és egy lengyel pap vértanúságáról

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán 

Ezentúl a dekrétumok elismerik két kapucinus szerzetes, egy spanyol pap és egy olasz szerzetesnővér hősies erényeit, akik imáikkal a keresztények egységének ügyét szolgálták.

Ferenc pápa szerdán reggel fogadta Marcello Semeraro bíborost, a Szentek Ügyei Dikasztériuma prefektusát, aki bemutatta azt a hat dekrétumot, melyeket Ferenc pápa jóváhagyott és kihirdetésüket engedélyezte. Az első dekrétum értelmében szentté avatják Maria Leonia Paradis nővért, a Szent Család Kis Nővérei Intézetének alapítóját, aki a tizenkilencedik század vége és a huszadik század eleje között Kanadában élt. A dekrétum elismeri a Paradis szerzetesnővér közbenjárásának tulajdonított csodát.    

A második dekrétum Michał Rapacz lengyel pap boldoggá avatását engedélyezi, akit 1946. május 12-én Krakkóban a hit elleni gyűlöletből öltek meg a kommunista rendszer utasítására Lengyelországban.  

Egy dekrétum elismeri Isten Szolgája, a kapucinus rendi Cirillo Giovanni Zohrabian atya, Acilisene címzetes püspöke hősies erényeit, aki 1881-ben a törökországi Erzerumban született és 1979-ben Rómában halt meg.

Egy dekrétum elismeri Isten Szolgája, Sebastián Gili Vives spanyol egyházmegyés pap, az Ágoston-rendi Segítő Nővérek kongregációja alapítójának hősies erényeit, aki 1811-ben a spanyolországi Artában születt és 1894-ben Palma de Mallorcán halt meg.

Egy dekrétum elismeri Isten Szolgája, Gianfranco Maria Chiti fogadalmas kapucinus szerzetes pap hősies erényeit, aki az olaszországi Gignese-ben született 1921-ben és 2004-ben halt meg Rómában.        

Végül a hatodik dekrétum elismeri Isten Szolgálója, a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz nevét viselő Maddalena, az Egyház Leányai szerzeteskongregáció nővérének hősies erényeit, aki 1918-ban az olaszországi Sant’Alberto di Zero Branco-ban született és 1946-ban Veneziában halt meg

A papok támogatására elkötelezett szerzetesnővér

II. János Pál pápa 1984. szeptember 11-én Montrealban boldoggá avatta Maria Leonia Paradis nővért, akinek a közbenjárására tulajdonított csodát ismert el a dekrétum. Maria Leonia 1840. május 12-én született a kanadai Acadie-ban, aki tizenhárom évesen lépett be a Szent Kereszt Máriás Nővérek Kongregációjába, majd fogadalom tétele után a Szent Kereszt Papi Otthonokban szolgált, ahol egyházmegyés papok életét segítette hűséges szolgálatával. Miután Kanadában több papi otthonban dolgozott, elöljárói 1862-ben az Egyesült Államok Indiana tartománya nővérei közé küldték. Minthogy az amerikai nővérek különváltak a kanadai anyaháztól, így Maria Leonia Paradis hét évvel később visszatért Kanadába, ahol a montreali Szent József Kollégiumban leányokat nevelt, majd a montreali érsek javaslatára új kollégiumot alapított a növekvő szükségletek kielégítésére. 1880. május 31-én megalakította a „Szent Család Kis Nővérei” Kongregációt, amelynek konkrét célja a szerzetes közösségekben, főiskolákon és szemináriumokban vállalt szolgálat. Egyre újabb közösségek nyíltak meg, amelyekben Mária Leonia anya a nővéreket a kanadai papok anyagi és lelki támogatására rendelte, mégpedig a Názáreti Szent Családra jellemző átlátható, békés és tapintatos lelkülettel. Maria Leonia anya 1912. május 3-án halt meg Sherbrooke-ban, 72 éves korában. Az általa alapított intézet nemcsak Kanadában, hanem Hondurasban, Olaszországban és az Egyesült Államokban is elterjedt.

Egy vértanú pap a kommunista Lengyelországban

Michał Rapacz 1904. szeptember 14-én született a lengyelországi Tenczynben. 1926-ban lépett be a krakkói szemináriumba, majd öt évvel később szentelték pappá. A Boldogságos Szűz Mária születése plébánia káplánjaként előbb Płoki, majd Rajcza plébániáin szolgált. A német megszállást követően kénytelen volt visszafogni lelkipásztori tevékenységét, mivel tilos volt a katolikus vallás tanítása, a lengyelek és németek közötti házasságkötések szolgálata, a plébániákon és katolikus intézményekben mindenféle ünneplés és délutáni tevékenység. A háború utáni Lengyelországban a sztálini Szovjetunió uralma alatt megalakult a kommunista rezsim, amely nyíltan hadat üzent a vallásnak és az egyháznak. 1946. május 11-én éjjel egy fegyveres csoport behatolt a Płoki plébánia épületébe, ahonnét elrabolták Michał atyát, majd megölték egy közeli erdőben. Michał atya tudatában volt a rá váró sorsának, mégis hajlandó volt szembenézni vele és készen állt arra, hogy életét adja azért, hogy hű maradjon Krisztushoz és az Egyházhoz. Tudta, hogy lelkipásztori tevékenysége miatt gyilkolják meg, és azt is világosan látta, hogy kivégzése nem elszigetelt esemény, hanem része a kommunista ateista kormány tevékenységének, amelynek célja Lengyelország „megszabadítása” az egyház és annak legjelentősebb képviselői befolyásától.