Interjú a gyulafehérvári érseki szeminárium vatikáni tanulmányi látogatásáról

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán       

Nagy szeretettel köszöntöm a Vatikáni Rádió stúdiójában a 12 tagú gyulafehérvári küldöttségnek két tagját, Balázs Barnabás akolitust, akit majd hamarosan diakonussá szentelnek és Kajtár Zsolt diakónust, akik igazában a közösség szócsövei. Itt vagytok már közel egy hete Rómában, ahová zarándokként érkeztetek. Barnabás, milyen előzetes várokozás élt Bennetek az érkezést megelőzően?

Különlegesen nagy élmény számomra, hogy eljöhettünk az egyházunknak a szívébe, Rómába. Közvetlenül ezt a tanulmányi utat, és itt most egy picit kiegészíteném, hogy nem pusztán zarándokútként, hanem tanulmány-útként javasolta és hirdette meg Gergely érsek atyánk a mi utunkat, hiszen az nem csak zarándoklatból áll, tehát ami különböző templomok meglátogatása és fontosabb helyek megismerése, hanem a dikasztériumokkal való megismerkedést is szolgálni akarta és szolgálja a mi utunk.

Zsolt, mi az ami eddig a leginkább megérintett Téged?

Annyi minden van, hogy azt egy két dologban nem lehet igazában lerövidíteni. Igazában az, ahogy itt lehetek az Egyház szívében és azt a sok szép és lélekhez szóló alkotást szemlélhetem, amit mostanáig csak tévében láttam, rádióban hallottam, fényképeken láttam, most azt a saját szememmel láthatom és így gazdagodhatok ezáltal lelkiekben és szellemiekben is, és hogy milyen értékes kincsei vannak a mi egyházunknak. 

Kongregáció, dikasztérium, pápai tanács, szentszéki hivatal…, amiről az embernek lehet otthon valamilyen elképzelése, de amit találtatok, Barnabás, az megfelelt az előzetes várakozásnak, vagy más volt?

Igazában nekem különösebb elképzeléseim – őszintén – nem voltak, így ajándékként és újdonságként éltem meg mindazt, amivel találkoztam, és hiszem és vallom, hogy pozitív élményként éltek és élnek még mind a mai napig bennem ezek a találkozások és ismeretek.

Zsolt, mennyire láttad emberinek azoknak a közösségeknek, vatikáni hivataloknak a munkatársait, akikkel találkoztatok, akár egy bíboros, akár egy egyszerű munkatárs esetében?

Nagyon meglepődtem, őszintén megmondom, mert szeretettel és közelséggel fogadtak mindenütt, tehát olyan közösségbe nyertünk betekintést, ahol ők dolgoznak, akik nap mint az Egyházért munkát végeznek és mégis időt szánnak ránk, kilépnek a napi munkájukból és órákon keresztül bemutatják azt, amit ők csinálnak, mindezt persze nem kényszer-szerűen, hanem szeretettel. Akkora örömmel voltak, látszott a kisugárzás rajtuk, találkoztunk bíboros atyával, akik jöttek s kezet fogtak velünk, tehát ezzel az egyszerű emberi gesztussal irányultak felénk. Nagyon tetszett az egésznek a magatartása felénk és a hozzánk való közelségük. Nagy szeretettel viszonyultak hozzánk.

Látjátok az Egyháznak ezt a nagyon is fegyelmezett, pontos belső felépítését, melynek nagyon sok szegmense, részlete van, mert az Egyház egészéről gondoskodni kell…, Barnabás?

Ezt láttuk meg mi is a különböző dikasztériumok meglátogatásával, hogy valóban egy jól strukturált, jól felépített, egy közösségben gondolkodó, tehát társakkal egybeszőtt munkaviszonyba tekinthettünk bele. Jó volt észlelni, hogy nemcsak az egyének munkáját láttuk, hanem hogy itt közösségi munka van. És tényleg így van, akár kisebb szinteken, vagy nagyobb szinteken, közösségben van az erő, s ebből születnek nagy dolgok.

Láttátok-e a világegyház színességét az egyes tagoknak a sokféle nemzeti eredetével, Zsolt?

Igen, találkoztunk mindezzel is, és úgy meg is fogalmazódott bennem, hogy az egyház az mi vagyunk és az egész világ minden részéről Jézus Krisztus egybegyűjt minket. Itt vagyunk mi, akik Erdélyből jöttünk, mások Kínából, az Amerikai Egyesült Államokból, mindenfelől, és mégis ez az Egy – idézőjelben – egybegyűjt minket.

Sikerült-e a Szentatyát látni, volt-e rá lehetőségetek ez alatt a pár nap alatt, Zsolt?

Amikor az egész tanulmányi kirándulásunkat megbeszéltük, nagyon elevenen élt bennünk egy élmény, mert mi Csíksomlyón és Budapesten is találkozhattunk a Szentatyával, két alkalommal is.  A szerdai napon, amikor tudtuk, van audiencia, a szerdai napot mi lelki napként éltük meg, mert mi úgy jöttünk ide,  nemcsak tanulmányi-szellemi, hanem lelki téren is gazdagodni akarunk, ezért a szerdai nap teljes egészében a zarándoklásról szólt. Végigjártuk Róma nagy templomait, voltunk a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában, a Santa Maria Maggioréban, de általában azokban a templomokban jártunk és ott imádkoztunk, amikről mostanáig csak hallottunk. Voltunk a Szent Lépcsőn, ott mindannyian közösen felmentünk, térden állva imádkoztunk. Tehát inkább azt mondanám, hogy mi az előző két találkozásunkból merítkezve most egy kicsit egy másik féle lelki találkozásra fektettük a hangsúlyt.

Hazatérve, hogyan tudtok ebből valamit is átadni kispaptársaitoknak, a családnak, a baráti körnek, a falunak, ott ahol éltek, Barnabás?

Nagyon sok imaszándékkal érkeztem ide, erre bátorított is bennünket a spirituális atya, Kis Endre atya is, és magam is szívemben-lelkemben éreztem ennek a vágyát és fontosságát, hogy különböző szándékokkal érkezzek ide. Igazából ezeknek a szándékoknak a megimádkozásával fogok hazatérni azokhoz, akik imát kértek, akik valamilyen problémával küszködnek, vagy pedig valamilyen nagy dologra készülnek, gondolok itt arra, hogy barátaim házasságkötésre készülnek, értük imádkoztam a Szent Lépcsőn, de imádkoztam saját diakónusszentelésemért, az elköteleződésemben való megerősödésemért és sok egyéb ehhez hasonló szándékkal érkeztem ide és ezeknek a „teljesítését” – ha  szabad így fogalmaznom – az, amit viszek haza a közösségnek, a kispaptestvéreknek, családnak.

És Zsolt, nagy a te „batyud”?

Nagyon nagy batyut gyűjtöttem itt össze Rómában, mert úgy jöttem, mint aki még sosem volt itt Rómában, és ezért minden elvarázsolt, szó szerint, a templomoktól elkezdve... Egy olyan tapasztalat, egy olyan lelki élmény van bennem, amit nem tudnék leírni, hanem kell egy bizonyos idő, hogy ezt magamban megemésszem és visszagondoljak mindenre, hogy tényleg összeálljon bennem egy kép, hogy mit is tapasztaltam, mint az a sok imádság, amikor közösen mindenütt megálltunk imádkozni. Imádság a szemen keresztül, amikor a szemünkkel imádkoztunk, amikor láttuk azokat a szép festményeket, alkotásokat, ami az ember szívét és lelkét egyaránt elvarázsolja. Tehát ezek szóban leírhatatlanok, annyi minden van most bennem, hogy nem tudnám így egyben  megfogalmazni.

Kedves Barnabás és kedves Zsolt, hálásan köszönöm a beszélgetést, kívánom, hogy amit kaptatok, azt tudjátok élettel teli átadni az otthoniaknak.                                          

[ Audio Embed Interjú a gyulafehérvári érseki szeminárium vatikáni tanulmányi látogatásáról]