Nagyböjti prédikáció a lelkek megkülönböztetéséről: gyümölcsök, egység, harmónia

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Miként tudjuk felismerni a Szentlélektől érkezett sugallatokat?

A jézusi helyes út felismerése leginkább a Szentlélek sugallatai nyomán történik – zárta pénteki beszéde első részét Cantalamessa atya. De hogy is lehet felismerni a Szentlélek hiteles sugallatait? – tette fel a kérdést a folytatásban, amire a megkülönböztetés történelmi elemzésével válaszolt. Az alapprobléma abban áll, hogy miként tudjuk felismerni a Szentlélektől érkezett sugallatokat, megkülönböztetve evilág szellemének inspirációitól. A lelkek vagy másképpen szellemek megkülönböztetésének témája az évszázadok során jelentős fejlődésen haladt keresztül. Eredetileg karizmaként értelmezték azzal a céllal, hogy felismerjék a közösségben elhangzott szavak, imák és próféciák Isten Szentlelkétől való eredetét. Pál apostol az első korinthusi levélben a Szentlélek különféle kegyelmi adományai közt említi: „Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül” (1Kor 12,10). 

„A gyümölcseik alapján ítéljétek őket” 

A megkülönböztetés eredeti szentpáli jelentése magának a próféciának közösségi vagy egyéni befogadására és értékelésére vonatkozott, hiszen a közösség tagjai is rendelkeztek prófétai lelkülettel. A megkülönböztetés nem racionális értelmezésen alapult, hanem magának a Szentléleknek a sugalmazásán és egyszerre jelentette annak elbírálását, hogy ki és mit szólt: Vajon Isten Lelke beszélt-e, vagy egy másik szellem, illetve hogy mit is üzent a Lélek egy konkrét helyzetben, a páli ajánlás jegyében: „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok.” (1Tessz 5, 19-22). A pünkösdi katolikus karizmatikus mozgalmak tapasztalata alapján a megkülönböztetést a közösség befogadó, fenntartó vagy éppen elutasító gesztusai jelzik, amit a prófétai szavakra adtak „Úgy van!”, „Rendben” felkiáltások kíséretében, vagy éppen csenddel, esetleg az elutasítás kinyilvánításával. Ily módon az igaz és hamis próféciákat „a gyümölcsök alapján” ítélik meg, ahogy maga Jézus ajánlotta a gyümölcsök mérlegelését a hegyi beszédben az igaz és hamis próféták megkülönböztetésére. Mindez ma is nagyon hasznos eszköz lehet a szinodális út helyes értelmezésére – ajánlotta a kapucinus szónok.

A fejlődés későbbi szakaszában a keleti és nyugati szerzetesi lelkiség hagyományában egyaránt az idősebb atyák szolgálatát jelentette, mellyel megkülönböztették a fiatalabb szerzetesek sugallatait, de vonatkozott a saját inspirációjuk felülvizsgálatára is. A megkülönböztetésnek kezdettől fogva voltak objektív szempontjai, ahogy a páli intés mutatja: „Senki sem mondhatja „Jézus az Úr”, csakis a Szentlélek által” (1 Kor 12, 3), vagy ahogy János apostol levele említi: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket. Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van” (1 Jn 4,1-3).

Isten Lelkének a sugallatait öröm, béke, nyugalom, egyszerűség, világosság kíséri

Erkölcsi síkon alapvető kritérium Isten Szentlelkének önmagával való következetessége, hiszen Ő nem kér olyat, ami szemben állna a Szentírással és az Egyház hagyományos tanításával. Némelykor azonban ezek az objektív kritériumok nem elégségesek, hiszen nem csak a jó és a rossz között kell választani, hanem a jó és egy a másik jó között. Erre főként Loyolai Szent Ignác adott helyes tanácsokat, amikor azt kérte, hogy nyugodtan vizsgáljuk meg az egyes választások lelki hatásait, mert Isten Lelkének a sugallatait öröm, béke, nyugalom, egyszerűség, világosság kíséri, míg a hamis szellem indításai zavart, nyugtalanságot, sötétséget keltenek, jóllehet a bizonytalanság néha az Isten sugallataival szemben tanúsított benső ellenállásból is eredhet – pontosított a szónok. Külön figyelmet igényelnek az érzelmeink, mert az ember természete könnyen hajlik arra, hogy a Lélektől eredeztesse azt, ami valójában a test vágya. Kövessük inkább a latin költő, Ovidius tanácsát, miszerint „a rossznak kezdettől fogva álljunk ellen”.

Teljes mértékben bízzuk rá magunkat a Szentlélek belső vezetésére!

Ennek a prédikációnak konkrét gyümölcse legyen egy megújított döntés – kérte a Pápai Ház szónoka –, hogy teljes mértékben rábízzuk magunkat a Szentlélek belső vezetésére, mint egyfajta „lelki irányításra”, aki rejtett „sugallataival” szól hozzánk. A „Lélek iránti engedelmesség” jegyében hallgatni rá sokkal könnyebb, mint gondolnánk, mert ő belülről szól hozzánk, mindenre megtanít és mindenre kioktat. A Lélek vezetése különösen fontos azok számára, akiknek feladata az egyház kormányzása. Csak így engedhető meg, hogy Krisztus Lelke vezesse Egyházát emberi képviselőin keresztül. Nem kell a hajó minden utasának a rádiójeleket észlelnie, elég ha a távírász a helyén van, mint ahogy XXIII. János pápa bátran vette az „isteni sugalmazás” jelét és meghirdette a II. Vatikáni Zsinatot. Végezetül azt kérte Cantalamessa atya, hogy a húsvéti időszakban hangozzék fel a szívünkben Jézusnak a kijelentése: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.” (Jn 11,25-26), majd áldott Húsvétok kívánt a Szentatyának és Római Kúria minden tagjának.