Püspöki szinódus Püspöki szinódus  (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Fernández bíboros: vitassuk meg a nők szerepét az egyházban!

A Hittani Dikasztérium prefektusa a szinódus hétfő délelőtti általános kongregációs ülésén mondott felszólalásában aláhúzta, hogy a pápa számára a női diakonátus kérdése nem érett meg. A Szentatya ellenben aggodalmát fejezte ki a nők egyházban betöltött szerepét illetően, ezért arra kérte a dikasztériumot, hogy további fejlődési lehetőségeket dolgozzon ki. Csütörtökön a bíboros találkozik mindazokkal, akik a nők egyházi szerepével kapcsolatos észrevételeiket meg kívánják osztani.

Gedő Ágnes - Vatikán

A szinódusi résztvevők egyénileg, vagy csoportosan október 24-én délután fél ötkor lehetőséget kapnak tehát, hogy elküldjék hozzászólásaikat, javaslataikat, cikkeiket vagy aggodalmaikat az ezzel foglalkozó bizottságnak (melyet Ferenc pápa hozott létre februárban egyes témák teológiai és kánoni elmélyítésére). A női diakonátus kérdésével kapcsolatban a főpásztor leszögezte: A Szentatya megerősítette, hogy továbbra is működésben marad a Petrocchi bíboros által vezetett bizottság. A szinódusi tagok pedig elküldhetik a témára vonatkozó észrevételeiket.

Az ún. 5. számú csoportot, amelyet a Hittani Dikasztérium doktrinális szekciójának titkára koordinált, egészségi okokból két másik személy fogja irányítani. Mivel azonban igény mutatkozott rá, hogy Fernández bíboros személyesen jelen legyen, csütörtökön délután lehetőséget biztosít a találkozásra.

Nők millióinak helyzetét kell javítani az egyházban

Tudjuk, hogy a Szentatya jelen pillanatban nem tartja érettnek a női diakonátus kérdését, ezért azt kérte a bizottságtól, hogy ne foglalkozzon ezzel a lehetőséggel. A tanulmányi csoport részleges konklúzióit közzé fogják majd tenni, addig is folytatják a munkát. A pápa ugyanakkor nagyon aggódik a nők egyházban betöltött szerepe miatt, és még a szinódusi felkérés előtt azzal bízta meg a Hittani Dikasztériumot, fedezze föl a fejlődési lehetőségeket anélkül, hogy a pappá szentelésre koncentrálna – magyarázta a bíboros. Hozzátette: a néhány nőt érintő diakonátus nem oldja meg nők millióinak a helyzetét az egyházban. Másfelől pedig még nem tettünk meg bizonyos lépéseket, amelyeket megtehetünk.

Női katekéták a közösségek élén

Példaként említette a hitoktató új szolgálatának létrehozását, amelyről az Istentiszteleti Dikasztérium levelet küldött a püspöki konferenciáknak. Ebben azt a lehetőséget ajánlotta föl, amit Ferenc pápa a Querida Amazonia – k. Szinódus utáni buzdításában mondott a katekéta nőkről, akik támogatják a paphiányban szenvedő közösségeket. Nagyon kevés püspöki konferencia reagált erre. Ezen túlmenően pedig az akolitusi szolgálatot csak igen kis százalékban engedélyezik nők számára, és sokszor a papok nem akarnak nőket ajánlani a püspöknek erre a szolgálatra.

Női akolitus szolgálat

Fernández bíboros szerint a nők pappá szentelésének elhamarkodása nem a legfontosabb válasz a nők szerepének előmozdítására. Anyaggyűjtés céljából azt kérte, hogy küldjenek a dikasztériumnak olyan tanúságtételeket, amelyben nők valóban vezető szerepet töltenek be egy közösség élén vagy fontos irányító pozícióban vannak. Végül pedig főként a szinódus női résztvevőihez fordulva kérte, hogy segítsenek eljuttatni a dikasztériumhoz a különböző javaslatokat, amelyekkel lehetséges utakat dolgozhatnak ki a nők vezető szerepének elősegítésére az egyházban.

22 október 2024, 17:07