Járványok, karantén és üres templomok a történelemben
Gedő Ágnes - Vatikán
Sajátos módon éli meg az idei Húsvétot több millió keresztény szerte a világon. A Covid-19 vírusfertőzés elkerülése miatt elkülönített hívek sok országban nem vehetnek részt a húsvéti szent háromnap nagy liturgikus szertartásain, melyek az eucharisztia megalapítását, Jézus szenvedését és halálát, Urunk feltámadását ünneplik. Olaszországban sem volt egységes az intézkedések fogadtatása, többen vitatták a püspökök álláspontját, akik követték a kormány döntését és bezáratták a templomokat.
Nem először fordul elő a történelemben ilyen helyzet
Ha rövid pillantást vetünk az elmúlt évszázadok történelmére, könnyen megértjük, hogy nem először fordul elő olyan drámai pillanat, mint amilyet most élünk. A 2020-as koronavírus-járvány következtében több ezren meghaltak, sokan most is küzdenek a betegséggel. A biztonsági intézkedések pedig keresztény közösségi életünk rendes gyakorlását is erősen korlátozzák, nem mehetünk templomba és nem vehetünk részt a szertartásokon. De lássuk, mi történt 1656-ban!
VII. Sándor pápa intézkedései a pestis idején
Javában tombolt a pestis, a rettegett kór, ami az itáliai félszigeten végül egy millió áldozatot szedett. VII. Sándor pápa határozottan fellépett a fertőzés visszaszorítása érdekében. Egy XIX. századi történelmi szöveg lejegyzi, hogy 1656-ban Nápolyból eljutott a fertőzés Rómába. Ennek következtében nemcsak a civil, hanem a vallási csoportosulásokat is betiltották. Törölték a pápai szentmiséket, a hagyományos körmeneteket, az ájtatos összejöveteleket, a templomi szentmiséket, olyannyira, hogy a nagyobb ünnepekkor bezárták a templomokat, mert sok embert vonzottak.
Salus publica suprema lex
VII. Sándor pápa 1656. július 21-én egyetemes jubileumi szentévet hirdetett, hogy így fohászkodjon isteni segítségért a vész idején. A búcsú elnyerésére nem írt elő körmeneteket, sem bizonyos bazilikák fölkeresését, hogy ott ne gyűljön össze sok ember, mint ahogy nem írt elő böjtöt sem, hogy a testet ne tegyék ki a betegségeknek a kevésbé egészséges étkezéssel – eddig az 1837-es feljegyzés.
Egészségügyi Kongregáció a járványok ellen
Marco Rapetti Arrigoni író, újságíró tollából is olvashatunk néhány cikket arról, hogy a történelem során hogyan kezelték a vallási elöljárók a járványhelyzeteket. De mielőtt belekezdenénk, tisztáznunk kell, mit takar a történelmi kontextusban az Egészségügyi Kongregáció kifejezés? Az Egészségügyi Kongregáció volt a Római Kúria illetékes szerve, melyet 1630-ban hozott létre VIII. Orbán pápa. A kongregáció akkor lépett működésbe, amikor a Közép-Itália nagyjából három mai régióját magáénak tudható pápai államban súlyosan fertőző járvány ütötte fel a fejét. Abban az időben a pestis szedte áldozatait Milánóban, melyet az „olasz Jókai”, Alessandro Manzoni is megörökített. Az Egészségügyi Kongregáció ezt követően a különböző pestisjárványok idején működött újra: 1656-ban Rómában, 1691-ben Nápolyban, 1743-ban a szicíliai Messinában pusztított a ragály – amint arról a Vatikáni Levéltár dokumentumai a mai napig tanúskodnak. A kongregációt 1834-ben XVI. Gergely pápa egy súlyos kolerajárvány idején újraszervezte Különleges Egészségügyi Kongregáció néven.
Járványkórházak és karantén a XVII. században
Hogyan is működött tehát ez a szervezet? Arrigoni leírja, hogy az Egészségügyi Kongregáció járványkórházakat jelölt ki a város bizonyos pontjain. Itt szigorúan elkülönítették a betegeket, a megfigyelés alatt tartott személyeket, illetve a túlélő lábadozókat. A cél az volt, hogy gyorsan elkülönítsék és elszállítsák a fertőzötteket, s ennek érdekében karanténba zárták mindazokat, akikkel a betegek kapcsolatba kerültek.
Pestis ellen óvó Szűzanya kegyképe
Az Egészségügyi Kongregáció a pápa megbízásából a vallási életet is szabályozta a városban, számos korlátozó intézkedéssel. Felfüggesztették az Üdvözítő negyven órás sírban nyugvásának emlékére hirdetett negyvenórás szentségimádás közösségi formáját. Betiltották a körmeneteket és a köztéri prédikációkat. Az ünnepeket és szertartásokat zárt ajtók mögött tartották meg, A vallási elöljárók a személyes imát, privát ájtatossági megnyilvánulásokat részesítették előnyben. A tiltás ellenére azonban a rómaiak továbbra is fölkeresték a Santa Maria in Portico-templomot, ahol a pestis ellen óvó Szűzanya kegyképét őrizték. Ezért a kongregáció, hogy elkerüljék a tömeget és az azzal járó újabb megbetegedéseket, elrendelte a templom bezárását, sőt, a templom utcáját is lezáratta. A rendelkezések sikeresnek bizonyultak, amit a számok is jól mutatnak: Nápolyban 150 ezer ember halálát követelte a pestis, de a 100 ezer lakosú Genovában 70 ezren haltak meg. Ehhez képest Rómában mindössze 14.500 áldozatot szedett a koronavírusnál jóval virulensebb pestis.
Milánói pestisjárvány 1576-ban
A pápa városa tehát így védekezett a gyilkos kór továbbterjedése ellen. De ugyancsak óvta az emberek testi-lelki egészségét az ambroziánus egyház is. Száz évvel korábban, 1576-ban Milánóban pusztított a pestis. A város spanyol kormányzója, Antonio de Guzman y Zuñiga szigorú korlátozásokat rendelt el a milánói búcsúra érkező zarándoklatokra vonatkozóan. Arrigoni leírja, hogy a városba csak kis létszámú, 10-12 fős csoportokat engedtek be, amennyiben fel tudták mutatni a származási helyükön kiállított egészségi igazolást, miszerint nem mutatnak pestisre utaló tüneteket.
Távolságtartás, ecet és gyakori átöltözés
Borromeo Károly bíboros, az ambroziánus egyházmegye szent érseke arra buzdította a papokat, hogy lássák el a betegeket, és ő maga is így tett. Jól ismerte a fertőzésveszélyt – írja Arrigoni -, ezért hogy ne kapja el a kórt, beszédpartnereit tisztes távolban tartotta magától. Nagyon gyakran cserélte ruháit, és mindig magával hordott egy ecetes szivacsot. Amikor Milánót járta, az alamizsnára szánt pénzérméket ecettel teli korsóban tartotta.
Körmenet, három méteres távolságot tartva
Hogy kiesdje Istentől a járvány megállítását, a milánói érsek három körmenetet hirdetett egymás után, melyeken csak felnőtt férfiak vehettek részt, két sorba osztva, egymástól mintegy három méter távolságban. A betegek és a fertőzésgyanús személyek nem vehettek részt a körmeneten. Borromeo Szent Károly mezítláb, bűnbánó kötéllel a nyakában vezette az első körmenetet a dómtól a Szent Ambrus-bazilikáig. Az ő nevéhez fűződik az általános karantén elrendelése, amelynek értelmében minden milánói lakosnak negyven napra be kellett zárkóznia otthonába. A bíboros meggyőződése volt, hogy mindent meg kell tennie a betegek és a szegények gyógyítása érdekében.
Szentmise az útkereszteződésekben
1576. október 15-én a milánói Ellátmányozási Hivatal Borromeo Károly javaslatára általános karantént rendelt el a város valamennyi lakójának. Három nappal később a bíboros hasonló rendeletet hozott a papság számára. Az egyházi személyeknek is otthon kellett maradniuk, s az elkülönítés alól csak azok a papok és szerzetesek kaptak felmentést, akiket a lakosság lelki és anyagi ellátására rendelt ki. A milánóiak a karantén idején nem mehettek templomba sem imádkozni, sem szentmisére. Borromeo Károly az útkereszteződésekbe kereszteket és oltárokat helyeztetett, ahol szentmiséket celebráltak, amin a hívek távolról, az ablakokból kihajolva vehettek részt.
Karácsony templomi szentmise nélkül
Két hónap leforgása alatt, 1576. december közepére csillapodni látszott a Szent Károly pestisének is nevezett járvány, melyet Manzoni: A jegyesek – című regényében is megemlít. A javuló helyzet dacára a vezetők meghosszabbították a karantént, hogy elkerüljék a fertőzés kiújulását. Az elkülönítés kiterjesztése a bíboros jóváhagyásával történt, jóllehet Borromeo Szent Károly fájlalta, hogy a nép nem mehetett templomba még Szent Karácsony napján sem – tudjuk meg Marco Rapetti Arrigoni történelmi visszatekintéséből, aki így zárja cikkét: Remélhetőleg az idei szokatlan nagyböjt jó alkalmat teremt arra, hogy érettebben, tudatosabban befogadjuk az eucharisztia mérhetetlen kegyelmét, és a Feltámadás Húsvétját a maga teljességében éljük meg, az Urunk irgalmasságába vetett megújult reménnyel.
