Isten dicsőségének lényege az önátadás és a megbocsátás – Ferenc pápa Úrangyala imája

Vertse Márta – Vatikán

Nagyhét közeledtével gondolkodjunk el azon, hogy Isten számára a megdicsőülést az önátadás jelenti, amely a kereszten éri el csúcspontját. Jézus életét adja értünk, kiárasztja Isten szeretetét, kinyilatkoztatja irgalmasságát, megbocsát keresztre feszítőinek – fejtette ki a Szentatya vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében.

Isten dicsősége a kereszten nyilvánul meg

Nagyböjt ötödik vasárnapján, miközben egyre közeledünk a Nagyhéthez, Jézus az evangéliumi szakaszban (vö. Jn 12,20-33) egy fontos dolgot mond nekünk: a kereszten meglátjuk majd dicsőségét és az Atya dicsőségét – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd feltette a kérdést: hogyan lehetséges, hogy Isten dicsősége éppen ott, a kereszten nyilvánul meg? Azt gondolhatnánk, hogy ez a Feltámadáskor történik meg, nem a kereszten, amely egy vereség, egy kudarc. Azonban a vasárnapi evangéliumi szakaszban Jézus, kínszenvedéséről szólva ezt mondja: „Eljött az óra, mikor megdicsőül az Emberfia”. Mit akar ezzel mondani nekünk?

Jézus a kereszten kiárasztja Isten szeretetét, kinyilatkoztatja irgalmasságát

A pápa rámutatott Jézus szavainak jelentésére: azt akarja mondani, hogy a dicsőség Isten számára nem egyezik az emberi sikerrel, a hírnévvel vagy a népszerűséggel; a dicsőség Isten számára nem jelent semmiféle önreferenciát, nem a hatalom impozáns megnyilvánulása, amelyet a közönség tapsa követ. Isten számára a dicsőség azt jelenti, hogy szeret egészen élete odaadásáig. Megdicsőülni Isten számára az önátadást jelenti, azt, hogy elérhetővé teszi magát, felkínálja szeretetét. És ez a kereszten jutott el csúcspontjára, éppen ott, ahol Jézus a lehető legteljesebb mértékben kiárasztotta Isten szeretetét, a maga teljességében kinyilatkoztatva az irgalmasság arcát, életét adva nekünk és megbocsátva keresztre feszítőinek.

A világ dicsősége múlandó és megosztottsághoz vezet

A keresztről, Isten „katedrájáról”, az Úr azt tanítja nekünk, hogy az igazi dicsőség az, amelyik soha nem ér véget és boldoggá tesz, önátadásból és megbocsátásból áll. Az önátadás és a megbocsátás Isten dicsőségének a lényege. Számunkra pedig az élet útját jelentik. Önátadás és megbocsátás: olyan kritériumok, amelyek nagyon különböznek azoktól, amelyeket magunk körül és magunkban látunk, amikor úgy gondolunk a dicsőségre, mint valami olyanra, amelyet inkább kapnunk kell, semmint adnunk; olyan valamire, mint amit birtokolnunk kell, ahelyett, hogy felkínálnánk. A Szentatya kifejtette, hogy a világ dicsősége múlandó és nem hagy örömöt a szívben; mindenki javát sem szolgálja, hanem megosztottsághoz, ellenségeskedéshez, irigységhez vezet.

Amikor adunk és megbocsátunk, felragyog bennünk Isten dicsősége

Ferenc pápa ezután arra buzdított, hogy tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: milyen dicsőséget kívánok magamnak, az életemnek, milyen dicsőségről álmodozom a jövőm számára? Olyan dicsőséget akarok, hogy lenyűgözzek másokat ügyességemmel, képességeimmel, vagy a tulajdonomban lévő dolgokkal? Vagy pedig az önátadás és a megbocsátás útját, mint amilyen a keresztre feszített Jézus útja, azoknak az útja, akik soha nem fáradnak bele a szeretetbe, bízva abban, hogy ez tanúságot tesz Istenről a világban és felragyogtatja az élet szépségét? Milyen dicsőséget akarok magamnak? Emlékezzünk rá, hogy amikor adunk és megbocsátunk, Isten dicsősége ragyog fel bennünk. Éppen akkor, amikor adunk és megbocsátunk – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd a Szűzanyához intézett fohászával zárta beszédét: „Szűz Mária, aki hittel követte Jézust kínszenvedése órájában, segítsen nekünk, hogy Jézus szeretetének élő visszfényei legyünk”.