Szinódusi sajtótájékoztató Szinódusi sajtótájékoztató 

Szinódusi sajtótájékoztató: Isten népének teológiájával egy szinodális egyházért

Október 16-án délután teológus szakértők tájékoztatták a sajtó képviselőit a szinódusi munkálatokról, köztük Csiszár Klára Antónia pasztorálteológus, a Linzi Katolikus Egyetem rektorhelyettese és Teológiai Karának dékánja. Felszólalásában a teológiai-lelkipásztori fórumok fontosságára mutatott rá, a helyi egyházakkal való kapcsolat, a püspöki szolgálat szerepe, a pápai primátus, a tudományos világgal való gyümölcsöző párbeszéd és főként Isten népének teológiája mellett.

Gedő Ágnes - Vatikán

Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa, a szinódusi információs bizottság elnöke, majd annak titkára, Sheila Pires foglalták össze a végéhez közeledő ülésszak tevékenységét, amely elsősorban az Instrumentum laboris utolsó részének megvitatására irányul. A VI. Pál-teremben elhangzott, hogy az egyház a kezdetektől fogva azokra a városokra, helyszínekre hivatkozott, amelyekben élt, ahol a püspök szoros kapcsolatban állt az általa irányított területtel. Az egyháznak be kell laknia a digitális világot is, figyelembe véve az ott leselkedő veszélyeket.

Digitális világ és plébániák

A csoportos megbeszélésekben felhívták a figyelmet a plébániákra, mint találkozási helyekre, de arra is, hogy fontos kreatívnak lenni és az egyházat más környezetekre is kiterjeszteni, például a digitális szférába. Meg kell határozni és erősíteni a meglévő szinodális struktúrákat, a helyi egyházak és a kontinentális egyházak közötti kölcsönös tapasztalatcserében, mindig az egységet szolgálva. Szó volt a pápa péteri szolgálatáról a globalizált világban, és nemcsak a katolikus egyház egysége kapcsán, hanem más keresztény felekezetekkel is mint legfőbb erkölcsi és spirituális tekintély.

A sajtótájékoztató felszólalóinak csoportképe
A sajtótájékoztató felszólalóinak csoportképe

Helyi egyházi fórumok

A püspöki konferenciák kompetenciáját és tekintélyét is vizsgálták szinodális és missziós megközelítésben, ami a tanbeli, liturgikus, lelkipásztori, fegyelmi és adminisztratív területet érinti. A kérdés az, hogyan lehet újrafogalmazni missziós értelemben a helyi egyházak, Isten népe részvételét egy korszakváltás idején, amely az emberi mobilitás, a kultúra és a digitális környezet világában tapasztalható? Szó volt továbbá a római kúria szerepéről a Praedicate Evangelium – kezdetű apostoli konstitúció fényében, az egyetemes szinódusról, kontinentális egyházi ülésekről, szinódusokról és helyi zsinatokról.

Csiszár Klára pasztorálteológus felszólalása

A szinódusi munkálatok beszámolója után Dario Vitali atya, a szinódus teológiai szakértőinek koordinátora beszélt, majd José San José Prisco kánonjogász. Őt követte Csiszár Klára Antónia pasztorálteológus, végül pedig Ormond Rush ausztrál teológus.

A magyar nemzetiségű teológusnő, aki a Linzi Katolikus Egyetem rektorhelyettese és Teológiai Karának dékánja, illetve a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktori iskolájának tanára elmondta, hogy a tavalyi ülésszak végén fölmerült, hogy a teológiára kevés figyelmet fordítottak. Idén a teológiai-lelkipásztori fórumok segítettek a másik megismerésében, valamint az egyházi szinodális kultúra kialakításában, megadni az alaphangot a szinodalitás szabályozásához, Isten népe teológiájához. A teológiatudomány közössége ugyanis támogatni akarja egy szinodális egyház születését – hangsúlyozta Csiszár Klára. A fórumokon tárgyalt négy téma: a püspök szerepe és tekintélye a szinodális egyházban, a helyi egyházak és az egyetemes egyház kölcsönös kapcsolata, a pápai primátus valamint a püspöki szinódus gyakorlása kiemelt fontosságú. A teológiai megközelítés pedig a misszió tárgyának, Isten népének a teológiája, mely gyakorlati következményeivel együtt lényegbevágó. Tanulni kell más tudományokból is, hiszen az egyház kiváló tudományos közösséget tudhat magáénak.


A szinodális egyház laboratóriuma

Újságírói kérdésre válaszolva Csiszár Klára elmondta, hogy a posztkommunista országokhoz viszonyítva a német nyelvterületen a legmagasabb a teológiailag képzett világiak száma. A posztkommunista országok viszont nagyon sok lehetőséget rejtenek magukban, amelyek még kiaknázására várnak. Példaként említette a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem négyféle teológiai fakultását, ahol ortodox, görög-katolikus, római katolikus és protestáns oktatás folyik. Ez egyedülálló laboratóriuma a szinodális egyháznak és az interdiszciplinaritásnak is, ha az ott működő többi 19 kart is figyelembe vesszük.

17 október 2024, 16:09