A jubileumi év mindenekelőtt Krisztus éve – készüljünk rá együtt! – 6. rész
Vertse Márta – Vatikán
„Megszólalt a Szent Kürt: összehívja a keresztény nemzeteket: mi teljesítjük kötelességünket, és nem félünk semmilyen veszélytől” – hirdette az 1825-ös szentév pápája, XII. Leó, míg az 1875-ös jubileumot a Szent Kapuk megnyitása és bezárása nélkül tartották meg, miközben IX. Piusz pápa a „Vatikán foglyának” tekintette magát.
Konkordátum 1801-ben Napóleon és a pápa között – az egyház és a francia állam kiegyezése
Az 1800-as évek első szentévére 1825-ben, a másodikra 1875-ben került sor, mindkettőt fél évszázad választotta el az előző jubileumtól. Az évezred fordulón azért nem hirdették meg a szentévet, mert VI. Piusz pápa Franciaországban raboskodott és ott halt meg száműzetésben Valence városában 1799. augusztus 29-én. Halálát követően a Giuseppe Albani bíboros dékán által összehívott bíborosi testület a velencei Szent György kolostorban gyűlt össze konklávéra, mivel Róma már 1796 óta francia csapatok megszállása alatt állt. Azonban még a konklávé megkezdése előtt megváltozott a politikai helyzet Rómában, a franciák ugyanis 1799. szeptember 19-én elhagyták az Örök Várost. Szeptember 30-án Rómát a nápolyiak foglalták el, akik véget vetettek az 1798. február 15-én kikiáltott Római Köztársaságnak, a francia forradalmi köztársaság „testvérköztársaságának”, lényegében csatlós bábállamnak, amely a Pápai Állam egy részét is elfoglalta. A pápaválasztó konklávéra 1799. november 30-án összegyűlt 35, túlnyomó többségében olasz bíboros, 1800. március 14-én egyhangúlag pápává választotta Luigi Barnaba Chiaramonti bíborost, aki a VII. Piusz nevet vette fel elődje, barátja és polgártársa tiszteletére - mindketten az észak-olaszországi Cesena településen születtek. Az új pápa csak júliusban vonulhatott be Rómába. A francia politikai események következtében kialakult helyzet nem tette lehetővé, hogy VII. Piusz meghirdesse az évszázad első szentévét. A francia forradalom legyőzése után Napóleon Bonaparte tábornok magához ragadta a hatalmat és a Köztársaság első konzuljaként 1801-ben konkordátumot kötött a pápával az egyház és az állam közötti viszony rendezésére, elismerve, hogy a római katolikus apostoli vallást a francia állampolgárok legnagyobb része magáénak vallja, továbbá az egyezményben megerősítették az egyházmegyék új felosztását.
Az 1825-ös jubileum célja: újra kereszténnyé tenni Rómát és a civilizációt!
A XIX. század első jubileumára XII. Leó pápasága idején, 1825-ben került sor, akinek elsődleges célja volt a keresztény civilizáció újraélesztése Rómában és az egész egyházban. A szentévet 1824. május 24-én a „Quod Hoc Ineunte” k. bullájával hirdette meg. Az előző évben, 1823-ban megválasztott XII. Leó pápa, Annibale della Genga, az intranzigensek, vagyis tántoríthatatlanok áramlatához tartozott. Határozottan ellenezte a forradalmi eszméket és keményen fellépett a titkos társaságok ellen. Nem véletlen, hogy a jubileum kihirdetésével egyidejűleg az 1773-ban XIV. Kelemen pápa által feloszlatott, majd VII. Piusz pápa által 1814-ben visszaállított jezsuita rendnek visszaadta a Római Kollégiumot és a Szent Ignác-templomot.
A szabadkőművesek, okkult társaságok tagjainak szigorú kiközösítése
Az 1825-ös szentévben XII. Leó, betegsége ellenére mindent megtett, hogy szorosabb köteléket teremtsen a pápaság és a keresztény nép között. Arra törekedett, hogy az egyház minden erejét bevonja az igaz hitet fenyegető tévedések elleni küzdelembe. A pápa a jubileumi évben, 1825. március 13-án hirdette ki a „Quo Graviora” k. bulláját, amely az előző pápák szabadkőművességet elítélő megnyilatkozásait felsorolva elítélte az összes okkult társaságot, tagjaikat kiközösítéssel sújtotta, leszögezve, hogy ez alól „senki sem kaphat felmentést, kivéve Tőlünk – (a pápától) - vagy az ideiglenes római pápától, kivéve, ha a halál pillanatában van”.
A Szent Kürt összehívja a nemzeteket – a jubileumot „meg kell tartani”
„Meghirdettük a jubileumot, és a jubileumot meg fogjuk nyitni. Most megszólalt a Szent Kürt: összehívja a keresztény nemzeteket: mi teljesítjük kötelességünket, és nem félünk semmilyen veszélytől. Bármit mondjanak: a jubileumot meg kell tartanunk!” – hangoztatta XII. Leó pápa a kétkedőkkel szemben. Hűen az általa választott névhez, az oroszlán bátorságának jelképéhez, leküzdötte a Kúria aggodalmait, amelyek a napóleoni uralom miatt elszegényedett pápai állam költségvetése, a nehéz anyagi és politikai helyzet miatt merültek fel. Attól is tartani lehetett, hogy az egyházellenes titkos társulatok tagjai zarándoknak álcázva magukat, zavart keltenek. Ezért volt rá szükség, hogy a pápa határozottan kijelentse: „A jubileum mindezek ellenére meglesz”.
Róma – a „Szent Jeruzsálem” – az isteni Vallás központja
A pápa világiasságtól teljes mértékben mentes vallási és egyházi jubileumot akart, amely távol áll mindenféle spekulációtól, pénzügyi számításoktól. Az anyagi gondok miatt elutasító magatartást tanúsítókat megnyugtatta, hogy a külföldről érkező szegény zarándokok ellátását szükség esetén magára vállalja. „Bátorsággal felvértezve jöjjetek tehát ebbe a Szent Jeruzsálembe, ebbe a királyi papi városba, amely Boldog Péter szent székhelyeként a világ fővárosává vált, és nagyobb hatalommal bír az isteni Vallás központjaként, mint földi uralomként” – buzdította a világ keresztényeit XII. Leó pápa a szentévet meghirdető bullájában.
Helyreállították a napóleoni időkben megrongált római templomokat
Mivel a napóleoni idők kegyeletsértései miatt sok templom megrongálódott, XII. Leó pápa elrendelte, hogy a patriarchális bazilikákat és Róma összes templomát állítsák helyre, tisztítsák meg és hozzák olyan méltó állapotba, amely a katolikus világ fővárosának, a pápa székhelyének szent templomaihoz illik, mivel „a városban különleges módon meg kell csodálni a vallás fenségét, pompáját és méltóságát, főként a közelgő szentév körülményei között”. Úgy döntött, hogy előbbi állapotának megfelelően, ad pristinum újjáépítik a Szent Pál bazilikát, amelyet 1823. július 15-ről 16-ra virradó éjszaka néhány óra alatt tűzvész pusztított el. XII. Leó a Szent Pál bazilika helyébe a zarándokoknak előírt látogatások számára a Tiberisen túli Mária-templomot, a római Trastevere negyed Bazilika Minor rangra emelt Santa Maria templomát jelölte ki, amelynek a négy patriarchális bazilikához hasonlóan szintén van szent kapuja.
Viszonylag kevés zarándok, szokatlanul nagyszámú visszatérés az egyházba
Összesen mintegy 375 000 zarándok érkezett Rómába, főként a Pápai Államból és a Nápolyi Királyságból a XIX. század első szentévére, amelyet XII. Leó 1824. december 24-én este, Karácsony vigíliáján nyitott meg ünnepélyesen. A Szent Péter bazilika Szent Kapuját egy arany- és ezüstberakássokkal művészien díszített kalapáccsal kopogtatta meg, elvégezve minden ősi rituális szertartást, mint például az ajtókeretek lustratio-ját, megtisztítását. Miután megáldotta a Szent Kapu küszöbét, ünnepélyes körmenet élén lépett át rajta. Említésre méltó történelmi körülmény, hogy a szertartáson XII. Leót közvetlenül két leendő pápa segítette: Castiglioni bíboros, aki VIII. Piusz néven követte őt a péteri székben és a tizennégyéves Gioacchino Pecci, aki elődje iránti tiszteletének jeléül a XIII. Leó nevet vette fel, és aki 75 évvel később, az 1900-as jubileum kihirdetésekor felidézte ifjúkori élményeit.
A jubileum Nagycsütörtökén a Szentháromság Testvérület zarándokházában XII. Leó pápa számos zarándokon elvégezte a lábmosás szertartását, majd a közös étkezésen ő szolgálta fel a levest. Mindezek az alázatos gesztusok hozzájárultak ahhoz, hogy ebben a szentévben szokatlanul nagy volt a katolikus egyházba való visszatérések száma.
1875 - jubileum a Szent Kapuk megnyitása nélkül
Huszonöt évvel később a Római Köztársaság eseményei és IX. Piusz ideiglenes száműzetése nem tették lehetővé a jubileum megtartását. A pápa 1874. december 24-én közzétett “Gravibus Ecclesiae” k. bullájával hirdette meg a történelem 21. rendes szentévét, amely 1875. április 11-én vette kezdetét a Szent Kapuk megnyitása nélkül, mindössze a római papság jelenlétében. A jubileumot minden külső pompa és ünnepség mellőzésével tartották meg, mivel 1870. szeptember 20-án, a Porta Pia áttörésével II. Viktor Emánuel olasz király csapatai elfoglalták Rómát, ezzel megdőlt a pápai állam, a rómaiak pedig népszavazás útján csatlakoztak az egységes Itáliához. IX. Piusz bezárkózott a Vatikánba és a „Vatikán foglyának” nyilvánította magát, nem folytatott tárgyalást a frissen alakult olasz állammal. Róma elfoglalásával lezárult Itália egyesítése. Az olasz állam és a Szentszék közötti viszonyt csak a lateráni egyezmény megkötése rendezte, amelyet 1929. február 11-én írtak alá a lateráni pápai palotában.
